Intuitív légzés tábor augusztusban

2010. június 25.

A következő tábor időpontja: 2010. augusztus 2-9.

Ez 7 légzés alkalmat jelent minden résztvevő számára.

Egy komplex tréning folyamatot építünk a légzés négy jellegzetessége köré.

A legelső és legegyszerűbb: sokat lélegeztetünk, segítünk ráhangolódni a saját spontán mintádra, megélni az energialégzést, ezáltal harmonizálni és emelni a tested energiaszintjét.

Mivel a folyamatok során gyakori a spontán regresszió, visszaemlékezés, a korai gyermekkori élmények intenzív újraélése, ezért ezekre az élményekre építve elkészítjük a légző „életvonalát”, melyen minden kiemelkedő eseményt feltüntetünk, és megkeressük, átgondoljuk, az hogyan befolyásolta a jövőjét, mind pozitív, mind negatív irányban.

A légzés harmonizálja a gondolatok és érzelmek világát, ezért amikor a folyamatban, vagy utána még az eszed és szíved egyetért, talán könnyebben elmondod, elsőként magadnak majd talán a többieknek is, milyen cél felé szeretnéd kormányozni életed hajóját. Mit szeretnél létrehozni, felépíteni, teremteni, milyen rejtett, dédelgetett, megvalósításra váró ötleteid vannak – ha még ebben bizonytalan lennél. Amennyiben a megvalósításod akadálya energiahiány volt, úgy a légzés nagy segítségedre lesz ebben a munkában.

S mivel az Intuitív légzés sok energiát és tiszta látást ad, megnézzük, milyen intelligenciacsökkentő gondolati, érzelmi és viselkedési minták köré szervezed életed, és minden ilyen minta mögött megkeressük azt az energia többletet és pozitív hatást, amely téged valamiben kifinomulttá, erőssé, netán zseniálissá tesz.

Ezen munka intimitásának biztosítása érdekében a csoportban mindenkinek lesz egy nagyon közeli barátja vagy a párja. Amennyiben neked nincs ilyen a résztvevők között, hozz valakit magaddal párnak, akivel bizalmi kapcsolatot ápolsz. Ekkor lesz olyan, akivel meg tudod mindezt beszélni – módszert és mintát, csoportos feldolgozási lehetőséget és közeget biztosítunk mindehhez.

A lényeg a légzés, az itt felsorolt közös munkát úgy tekintsd, mint egy könnyed keretet, amely segít az élményeid feldolgozni, elmélyíteni.

A tábor teljes ellátást kínál, napi többszöri fürdési vagy zuhanyozási lehetőséggel, egy légzéssel, jó minőségű vegetáriánus étkezéssel, tiszta környezettel, friss hegyi levegővel. A tábor második felében megtapasztalhatod a barátod vezetésének élményét, láthatsz kívülről is légzésfolyamatot. Ha megszereted, a következő táborhoz már légzésvezetőként is csatlakozhatsz.

Részt venni a fokozatosság és az összehangolódás funkciói miatt csak a teljes időtartamban lehet.

A tréning részvételi díja: 60.000 Ft.

Jelentkezési határidő: 2010. július 1.

Jelentkezés Bőr Róbertnél: 06-70-7744-907, borrobert@yahoo.co.uk

További információ a légzéstechnikáról: www.intuitiv-legzes.shp.hu/

Kiváló fotók az integrál spirituális estről!

Az eddigi legnagyobb, 150 fős spirituális estünk fotóit tekintheted meg itt.

Nyáreleji transzlégzés 2012. május 25-én!

Május 25-én, pénteken transzlégzés csoportot tartunk 9-17 óráig. Amennyiben érdekel, szeretettel meghívunk rá!

Éld át az integrál életérzést! - Ingyenes Nyílt Nap 2012. június 22-én

Itt találod az ingyenes, interaktív nyári Nyílt Napunk részleteit. Találkozz velünk személyesen!

Elkezdődött a beiratkozás! - Jelentkezz te is!

Elindult a beiratkozás a 2012/2013-es tanévre. Itt megtalálod a jelentkezési feltételeket.

 

Integrál Nyári Elvonulás - 2012. június 25-30.

Itt találod a nyári elvonulásról a folyamatosan bővülő információkat.

-->