Az amerikai Boulder Integrál Központ videó üzenete magyaroknak

2010. március 30.

Gánti Bence 2009 augusztusában bemutatta a magyar Integrál Pszichológia képzést Ken Wilbernek és kollégáinak. Wilber fogadtatását a szeptemberi hírlevélben közöltük.

Jeff és Ross melegszívű, bíztató szavakat küldtek videó üzenetükben a magyaroknak, s úgy vélik, hogy nemzetközi szinten egyedülálló az, ami a magyar képzésben létrejött.

                 
      Jeff Salzman üzenete a magyaroknak                                Ross Hostetter üzenete a magyaroknak
                   és 5 perces interjú                                                                     és 5 perces interjú

Az előadásra a Boulder városbeli Boulder Integral Center központban került sor, ahol Bence bemutatta az Integrál Akadémia történetét, az Integrál Pszichológia szak szerkezetét, felépítését, a négy kvadráns szerint kibontott komponenseit, a működési elveit, továbbá ábrákat, képeket a képzésről.
Nézd meg az előadás videó felvételét itt!

Boulderről azt érdemes tudni, hogy itt élt Wilber, s ennél fogva innen indult ki ez az egész szellemi irányzat, s itt alakult meg az első fizikai integrál központ is (vagyis egy szolgáltató épület ennek a célnak szentelve), a Boulder Integral Center. Mindez az USA-beli Colorado államban van, Denver mellett. Wilber néhány éve beköltözött a Boulder melletti Denverbe, Colorado fővárosába. Azóta a Wilber körüli integrál áramlás a Boulder-Denver vonalon történik, s ehhez kapcsolódik a kaliforniai San Francisco öböl környéke, ami pedig a JFKU egyetem integrál képzése köré szerveződik.

Visszatérvén Boulderbe, a központot Jeff Salzman és Ross Hostetter  alapította és vezeti.

                                                               
                                Jeff  Salzman                                                      Ross Hostetter

Jeff egy karrier tanácsadó- tréner cég vezetője volt évtizedekig, majd az Integrál Institute egyik alapító tagja, és a Wilber körüli tanfolyamok (workshopok) egykori fő szervezője, és generátora.


 

Játssz velünk akár 72.000 forintos tandíjkedvezményért és egyéb értékes nyereményekért!

Keresd a válaszokat a honlapon! - Játék a facebook-on a Nyílt Nap keretében.

További részletekért klikkelj ide!

2012 Januári Hírlevél

Szeretettel várunk az idei első Nyílt napunkra, a most induló Integrál Café-ba és a farsangunkra. A hírlevélben olvashatsz a Lélekpillangóról és az Integrál Városról.

Tavaszi, ingyenes Nyílt Nap az Integrál Akadémián 2012. március 9-én

Szeretettel várunk a Nyílt Napunkon, ahol megismerheted a képzés szerkezetét, az iskola hangulatát és minket.

Integrál Nyári Elvonulás - 2012. július 10-15.

Itt találod a nyári elvonulásról a folyamatosan bővülő információkat.

IpsziLáng, az Integrál Találkozóhely - Január 27-én fellobban a tűz!

Részletek az INTA közösségének és integrálos érdeklődésű ismerőseinek rendszeres, szabad találkozó helyéről. Várunk szeretettel!

-->