Ken Wilberről

Ken Wilber

Ken Wilber 1949-ben született Oklahoma Cityben Nebraska Államban (USA). Általános- és középiskoláit több helyen végezte, ugyanis apja katonai pályájából következően a családja sokat költözött. Az egyetemi ismeretszerzést az orvostudománnyal kezdte, majd biokémiára váltott, de a doktori képzést már nem fejezte be, mert nem tudott egyetérteni a tudományos szemlélet anyagközpontúságával.

Wilber saját szellemi útjára lépve önállóan kezdte olvasni, összevetni és szintézisbe foglalni a nyugati és keleti tudományos, filozófiai és pszichológiai irányzatokat. Szellemi „éhségét” és kapacitását jól jellemzi, hogy naponta 2-3 könyvet olvasott el, 17 éves korától rendszeresen meditált, és mindössze 23 éves volt, amikor 1977-ben megjelent első, nagyszabású tudatelméleti könyve The Spectrum of Consciousness (A tudat spektruma) címmel. Ezzel a művel nagy elismeréseket és heves kritikákat váltott ki. Tudatelmélete a nyugati tudomány, a keleti és nyugati misztika, valamint az ősi filozófia eredményeit ötvözi, és egy új világmagyarázat alapjait rakja le. Azóta húsz könyvet és számos esszét publikált. Ken 1983-ban 34 éves korában ismerte meg feleségét, Treyát, aki néhány évvel később rákban elhunyt. A betegséggel kapcsolatos kálváriájukat egy megrendítő, személyes hangulatú, ugyanakkor elméleti szempontból is figyelemreméltó könyvben (Áldás és állhatatosság) osztja meg az olvasókkal.

Ken Wilber

Ken Wilbert a hatvanas években az akkoriban alakuló transzperszonális pszichológia legjelentősebb képviselőjeként tartották számon, azonban túlnőtt annak keretein, és létrehozta saját ún. „integrál pszichológiáját”. Wilber művei napjainkban már világszerte megjelennek, sokan korunk egyik legjelentősebb gondolkodójának tartják.

Jelenleg az Egyesült Államokbeli Denverben, Colorado államban él, ahol pezsgő szellemi műhely alakult ki körülötte, és az „Integrál Elmélet” lényegében egy új irányzattá formálódott. Ennek intézményeként Wilber 1998-ban megalapította az integrál tan elterjesztését, részletes kidolgozását és gyakorlatba ültetését célzó Integrál Intézetet. A kaliforniai JFK Egyetem 2006 őszétől kínál először M.A. végzettséget adó „Integrál Elmélet” képzést. Emellett az Integrál Intézet szervezésében folyamatosan zajlanak élő workshopok és online tanfolyamok, ahol az integrál rendszert tanítják.

Ken Wilber magyarul megjelent művei

Határok nélkül (Édesvíz 2000)

A Működő Szellem rövid története (Ursus Libris 2009, Európa Kiadó 2003)

Áldás és állhatatosság (Ursus Libris 2005)

Integrál szemlélet (Ursus Libris 2008)

Ezenkívül az Ursus Librisnél 2006-ban megjelent Bevezetés a transzperszonális pszichológiába című könyvben két rövidebb írás mellett helyet kapott a Transformations of Consciousness című kötet Wilber által írt fejezete.

Ken Wilber személyes honlapja

Ken Wilber
Jelentkezz most!

2010 Szeptemberi Hírlevél

Hírlevelünkben szeretettel meghívunk a Nyílt Napunkra, valamint az újrainduló Integrál Szalonba. Olvashatsz a Nagy Integrál Felébredés telekonferenciáról, és megtudhatod, mi az Ökológiai Túllövés Napja.

Napéjegyenlőségi Transzlégzés 2010. szeptember 20-án!

Szeptember 20-án, hétfőn transzlégzés csoportot tartunk 10-17 óráig. Amennyiben érdekel, szeretettel meghívunk rá!

 

Ingyenes Nyílt Nap 2010. szeptember 17-én!

Gyere és ismerd meg az Integrál Pszichológia szak képzési programját és vezető tanárait!

 

Nyári Hírlevél

Bemutatjuk az Integrál Életmódgyakorlatokat, beszámolunk a Szalonról és a berlini konferenciáról, adunk néhány öko tippet nyárra és szeretettel meghívunk a szeptemberi Nyílt Napunkra.

Nagy nyári transzlégzés! - jelentkezés

2010. július 18-án, vasárnap transzlégzés csoportot tartunk 9-17 óráig. Amennyiben érdekel, szeretettel meghívunk rá!

-->