Aktuális  ›   Aktuális programok az Integrál Akadémián

Aktuális programok az Integrál Akadémián

Ingyenes, interaktív nyílt nap 2018. szeptember 7-én! - Ismerj meg bennünket!


A nap, ahol az ember van a középpontban

 

Ingyenes, interaktív nyílt nap az Integrál Akadémián!
2018. szeptember 7.

A nyugati kultúrában nem divat a lélekről beszélni, hacsak nem a pszichológia és pszichiátria katedráiról. A hétköznapi életben – sajnos – nem intézményesült társadalmi norma, hogy befelé figyeljünk, és belső intelligenciánkból vezessük az életünket.

Próbálunk mindent racionális módon, ésszel megoldani, ezért a legtöbb döntésünket is az eszünkre hallgatva hozzuk meg. Görcsösen ragaszkodunk a logikus, praktikus, haszonelvű megoldásainkhoz és úgy érezzük, ha egy pillanatig nem figyelünk oda, kicsúszik a kezünkből az irányítás.

 

 

Nyílik a világ, nyílik a lélek

Az emberiség ezt a működésmódját ismerte és tökéletesítette a ’70-es évekig. Ekkor beköszöntött egy pszicho-spirituális humán forradalom, ahol az ész és haszonelvű gondolkodás helyébe a szeretet, az egyenlőség és béke univerzális értékei léptek. A világ és az emberek lelke elkezdett kinyílni.

Ez a folyamat a mai napig tart, sőt, folyamatosan fejlődik. Napról napra távolabbra merészkedünk önmagunk megismerésében úgy a tudományban, mint a hétköznapjainkban. Újra felfedezzük magunkat, a tényt, hogy nem csak testből, de lélekből és szellemből is állunk. Az ember egy holisztikus lény, amit végre kezdünk megérteni.

Mi történik most?

Véges korlátaink között próbálunk a stresszel és a rohanó hétköznapokkal megbirkózni. Eljött az a pont, ahol kimondjuk: nem bírjuk, vagy nem akarjuk tovább így folytatni.

Keressük a megoldásokat és mindenbe belekapaszkodunk, amit utunkba sodor az élet. Jöhet a jóga és a meditáció, a diéta és a vitalizáció. Kineziológia, látó, spirituális gyógyító, zarándoklat. Bármit kipróbálunk, amiről úgy gondoljuk, segíthet. És persze van, ami segít is.

Hosszú távú megoldást hosszú távú munkával érhetünk el. Jelenlegi eszközeink kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy úrrá legyünk a stressz és a rohanó hétköznapok kihívásain. Más eszközöket kell tehát keresnünk. A fent felsorolt irányok mind jók, egyetlen hiányosságuk, hogy nem elegendők.

Regisztrálok a nyílt napra
Vezetéknév
Keresztnév

A középpont nyugalma

Mi a stressz ellenszere? A nyugalom. Hogy éred el a nyugalmat? Meditációval, jógával vagy a saját módszereddel. Meddig tart ez a nyugalom? Amíg a gyakorlatokat végzed és, amíg a szomszéd következetesen el nem foglalja a parkolóhelyedet. Mi az, ami miatt nem tudsz nyugodt maradni?

A stabil nyugalom és harmónia hosszú belső önismereti munka eredménye. Meg kell ismerned saját pszichéd működését ahhoz, hogy uralni tudd. Ez az uralás azonban nem egy görcs, egy erőszak, egy ellenállás, hanem egy önmagad felé fordult belső figyelem, megértés és megengedés. Ez az a belső intelligencia, amit nem tanítanak a nyugati iskolarendszerben, ugyanakkor ez az, ahonnan az élet kihívásaival sikeresen szembe tudsz nézni. Ez az, amire az avatott szemek azt mondják: a középpontjában van.

 

 

Olyan korban élünk, ahol a Föld minden tudása az emberi pszichéről elérhetővé vált számunkra. Elérhetőek a keleti spirituális hagyományok, a sámánok tudása, a különböző vallások rituáléi, az emberi gondolkodásról és viselkedésről szóló tudományos kutatások eredményei. Az, hogy hozzájuk férünk, önmagukban nem teremti meg sem a külső, sem a belső békét. Meg kell ismernünk a bennük rejlő tudást, és ezt a tudást tudni kell megfelelően használni. 

Ken Wilber munkásságán alapuló integrál pszichológia szakértői módon kapcsolja össze mindezt a tudást egy teljes spektrumú emberképet létrehozva, ugyanis az emberi psziché és lélek egyetemesek a világon élő összes emberben, csak a különböző kultúrák, korok és irányzatok a maguk sajátos módján közelítették meg. Most, hogy elérhetővé vált mindez a tudás, képesek vagyunk megalkotni a térképet is, amely ezt a tudást összekapcsolja.

 

Az Integrál Akadémia képzését úgy építettük fel, hogy megtanítson globálisan, integrál módon gondolkodni és érezni, valamint ebben a szemléletben dolgozni az emberekkel.

 

Ehhez egyrészt egy tudásalapot ad a vallások, spirituális irányzatok és a nyugati pszichológia ismereteiről, és mindezt összekapcsolja egy egységes emberképben, ugyanis ahol a pszichológia véget ér, ott folytatja a spiritualitás és ahová a spiritualitás nem néz, azt górcső alá veszi a pszichológia.

Az Integrál Akadémia második évtizede töretlenül zajló integrál pszichológia képzésén az emberiség eddig összegyűjtött pszichológiai és spirituális tudását adjuk át érthető, integrált egységként.

 

Ez a képzés, Magyarországon egyedülálló módon túllép a pusztán elméleti oktatás keretein és gyakorlati csoportnapokon vezet be az önismeret sajátélményű tapasztalatába.

 

Az elméleti, valamint gyakorlati önismereti és spirituális tudás együttese adja azt a képességet a kezedbe, amivel a folyton nyüzsgő és változó külső világ ellenére megtalálod magadban a stabil, állandó középpontot, amire életedet minden körülmények között építheted.

Az Akadémia egyik küldetése, hogy a nálunk megszerzett tudást átadd a környezetednek és a tőled segítséget kérőknek, ezért a képzés részeként felkészít a hiteles integrál tanácsadói gyakorlatra. Diákjaink közül sokan fő hivatásként választják a későbbiekben ezt a lelki segítői tevékenységet.

 

 

Izgalmasan hangzik?

 

Tanuld meg nálunk ezeket az ismereteket, légy tudatában mi zajlik benned és más emberekben – akár mint útkereső, önfejlesztő, kibontakozó, ébredő személy, akár mint lelki szakember, segítő, terapeuta!

Regisztrálok a nyílt napra
Vezetéknév
Keresztnév

 

Mi történik az Integrál Pszichológia képzésen?

A képzés végére átfogó elméleti tudásod lesz az integrál szemléletről, a pszichológia és a spiritualitás gyakorlatban is alkalmazható tanításairól, továbbá gyakorlati technikai kiképzettséged és tudásod lesz az integrál szemléletű tanácsadói szintű terápiás munkára. Ehhez egy két éves, beszélgetési technikákat és módszereket tanító, gyakorlati tréninget építettünk be a képzésbe. A képzés része továbbá a sajátélményű terápiás folyamat és a spirituális gyakorlás megtapasztalása is, amely egy tetszőlegesen választható meditációs elvonulást jelent a három év alatt.

 

Nálunk az évfolyam egyben egy különleges közösséggé is válik a személyiségfejlesztő, terápiás, szép és bemélyült együttléteknek köszönhetően, amely az integrált személyiséggé válásnak az egyik kulcsa. Külön figyelmet fordítottunk arra, hogy az előadók és csoportvezetők terápiás és gyakorlati alkalmakkor visszautaljanak az elméletre és viszont. Egy integrál tanácsadó akkor hiteles, ha bizonyos személyiségfejlődésen is keresztülmegy, és a személyisége és képességei sugározzák azt, amit az elméletben vall.

 

MIT KÍNÁL AZ INTEGRÁL AKADÉMIA? (Kattints ide!)

 


Szeptemberben indul a következő évfolyamunk az Integrál Pszichológia Szakon.
Ha úgy érzed, hogy itt az idő, hogy Te is részese legyél, akkor csatlakozz hozzánk!

 

Az ingyenes nyílt nap keretében megismerheted az integrál világképet, és a nemzetközi szinten is egyedülálló Integrál Pszichológia képzés menetét és módszertanát. Találkozhatsz velünk és megtapasztalhatod a hangulatot, amelyben tanulunk.

 

Gánti Bence szakmai vezető, továbbá a felsőéves hallgatóink és terapeutánk által facilitált gyakorlatok keretében ízelítőt kapsz az integrál elméletről, önismereti munkáról és az integrál közösségre jellemző légkörről.

 

 

A Nyílt Nap programja

16.00-17.00 Regisztráció
17.00-19.10 NYÍLT NAP bemutató Gánti Bence és az Integrál Akadémia vezetőinek és hallgatóinak közreműködésével

  • Bemutatkozás
  • Az integrál szemlélet ismertetése
  • Közös élmény-ízelítő workshop gyakorlatok
  • Az Integrál Pszichológia képzés bemutatása
  • Kérdések

19.10-19.30 Szünet
19.30-21.00 Sajátélményű önismereti terápiás munka bemutató

 

Időpont: 2018. szeptember 7., péntek, 16.00-21.00 (16.00-17.00 regisztráció)
Helyszín: Moha Rendezvényház, Moha 300 terem (Budapest XIV., Gizella út 42-44.)

Regisztrálok a nyílt napra
Vezetéknév
Keresztnév

FIGYELEM! AZ INGYENES NYÍLT NAP KERETÉBEN 5 % KEDVEZMÉNYT ADUNK A TANDÍJBÓL 2018. AUGUSZTUS 31-IG!


Ha már eldöntötted, hogy beiratkozol hozzánk, akkor érdemes most leadni a jelentkezésed. Ha augusztus 31-ig befizeted a tandíjat, akkor 5 % kedvezményt adunk az I. év 1. féléves tandíjából.

A kedvezményt a következő feltételek mellett biztosítjuk:
- Leadod a jelentkezési lapot auguszus 24-ig.
- Részt veszel a felvételi beszélgetésen augusztus 31-ig, a meghirdetett időpontokban.
- Befizeted a kedvezményes tandíjat augusztus 31-ig.

 

További információ:
Tanulmányi kérdésekben: Szűcs Andrea, info@integralakademia.hu, +36-30-225-3032
Nyílt nappal kapcsolatban: Varga Eszter, varga.eszter@integralakademia.hu, +36-30-225-8055

 

BLOG Rólunk Aktuális Integrál pszichológia szak Tudástár Galéria Kapcsolat

Integrál Akadémia © 2002 Minden jog fenntartva
Integrál Impulzus Kft.