Integrál Pszichológia Képzés  ›   Tanáraink

Tanáraink

Egedi-Kovács Melinda

Egedi-Kovács Melinda az Újalkímia szellemi irányzat alapítója, felszentelt hindu pap, író és művész.

1998-ban, a Magyar Iparművészeti Egyetem hallgatója volt, amikor egy testen kívüli  transzcendens tapasztalást élt át. Ezzel egy különleges képességre tett szert: szubtilis érzékelés útján olyan információk és tudás gondolati befogadására vált képessé, melyekről sosem olvasott vagy halott azelőtt. Nem csupán korábbi életek ismereteihez fért hozzá, hanem a keleti és nyugati szakrális hagyomány szent szövegeinek és filozófiai rendszereinek részletei is elérhetővé váltak számára. Ezzel egyidejűleg olyan intenzív látomásai voltak, amelyekben spirituális tanítókkal lépett kapcsolatba.

E képessége által érzékelni kezdte a hozzá fordulók gondolatait, érzelmi és egészségi állapotukat, így hamarosan médiumként és spirituális gyógyítóként vált ismertté. Az ezzel a szereppel járó lelki és fizikai megpróbáltatásokat idővel megelégelte és megpályázta  az athéni képzőművészeti egyetemen festőszakára kiírt pályázatot, ennek köszönhetően egy évet a görög szigetvilágon töltött, ezalatt leírva, megfestve vízióit.

Ezt követően talált rá beavató gurujára, a kalkuttai Sríla Góvida-Dév-Gószvámíra, aki elfogadta őt tanítványának, beavatva a mantra jógába és a bhakti jógába, így vált huszonöt évesen egy nyugat-bengáli hindu misszió tagjává, ahol 2002-ben hindu pappá szentelték. Tíz éven át élt papként és tevékenykedett ebben a misszióban, tanulmányozva a forrásműveket valamint a jóga több irányzatát, a bhaktit, a tantrát, a szánkhja filozófiát, az advaita-védánta filozófiát, a szanszkrit nyelvet és elsajátította a templomi rituálékat.

Aktív szerepet vállalt a hazai ezotéria felvirágoztatásában: védikus filozófiát és jógát tanított, számos előadást tartott és fesztiválokon szerepelt. Egyik alapítója és vezetője volt a Mandala-Veda Könyvkiadónak, amely tíz év alatt  több mint kétszáz spirituális könyvet adott  ki. Rendszeresen publikált az Elixír magazinban.

Látomásos festményei és versei 2004-ben Átman-dala -Lélek mandalák címmel jelentek meg. World music énekesnőként indiai mantrákat és saját dalokat adott  elő, melyek Inner fulfillment című albumként jelentek meg Londonban. A TV2 2005-ben portréfilmet készített Melinda a papnő címmel, mely ezt az időszakot mutatja be.

Ezt követően 2009-ben új szakaszba lépett szellemi irányú kutatása: „Egy ponton be kellett látnom, hogy az eddig gyakorolt önmegvalósítási utak csupán a felszínt érintették, és egy idő múlva a személyes fejlődésem megtorpant. Ezért minden addig kialakult hitemnek hátat fordítva újabb kutatásba kezdtem, így találtam rá a nyugati hermetikus és alkimista hagyományra, amely új dimenziót nyitott számomra: válaszokat kaptam a számomra hiányzó láncszemekre és a védikus alapok is új értelmet nyertek általa.” Így vált Melinda a hermetizmus és szellemi alkímia kutatójává és gyakorlójává.

2012-ben Portugáliában egy újabb intenzív spirituális élmény hatására született meg benne az elhatározás, hogy olyan szellemi iskolát hozzon létre, amely korszerű és gyakorlatias rendszerben egyesíti kelet és nyugat spirituális és misztikus hagyományait – a védikus filozófiát a nyugati szellemi alkímia irányzataival. Így jött létre a Védikus Alkímia szellemi irányzat, melyet férjével, Nagy Norberttel, az Elixír magazin főszerkesztőjével hozott létre. Ennek alapelveiről 2016-ban jelentették meg a Bevezetés a Védikus Alkímiába című könyvet. Melinda saját iskolája mellett továbbra is számos fesztiválon, televízió- és rádióműsorban szerepel, az Integrál Akadémián rendszeresen előad.

Az iskola 2019-től Újalkímia néven működik, mára emberek ezreinek segített felszabadítani belső erejüket, előhozni rejtett képességeiket és haladni a tudat arannyá nemesítésének útján.