Erős Ilona

Erős Ilona
Szervezeti tanácsadó, tréner

"Számomra mind szakmailag, mind emberileg sokat jelent a Gestalt irányzat, ezért többekkel együtt elhatároztam, hogy létrehozunk egy egyesületet ezen irányzat magyarországi terjesztésére. Az alapító tagok szavazatai alapján a Magyar Gestalt Egyesület elnöke vagyok. A tanulás mindig fontos éltető elem volt a számomra. Jelenleg Gestalt alapú (integratív humanisztikus) pszichoterápiát tanulok.

Ezen túl a Flow Coaching School alapítója és trénere vagyok, amelyben olyan vezetőket és tanácsadókat képezünk, akik coaching munkát kívánnak végezni. Nagyon gyakorlatias, sok támogatással különböző helyzetekbe belehelyezéssel sok tanuláshoz segítjük résztvevőinket.

Az utóbbi két évben a következő szakmai elismerésekben részesültem: a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társasága (SzMT) 2002-ben az elnökség tiszteletbeli taggá választott, 2003-ban a tagság megszavazta számomra a szakmáért és a közösségért folytatott munkákért és az újításokért a Mezei Júlia díjat.

Foglalkozom az ARP kérdőív alkalmazásával, melyet az egyik alkotójával együtt az Egyesült Államokban tanítom. Ügyfeleim között vannak az egyszemélyi magyar tulajdonú közepes méretű cégtől a multinacionális cégekig bezárólag.

Olyan szervezetekkel dolgozom szívesen, ahol a vezetők számára a hatékonyság és a humánum egy időben fontos működési alapelv, és azt a nem könnyű utat választják, hogy ezt megvalósítsák."

Játssz velünk akár 72.000 forintos tandíjkedvezményért és egyéb értékes nyereményekért!

Keresd a válaszokat a honlapon! - Játék a facebook-on a Nyílt Nap keretében.

További részletekért klikkelj ide!

2012 Januári Hírlevél

Szeretettel várunk az idei első Nyílt napunkra, a most induló Integrál Café-ba és a farsangunkra. A hírlevélben olvashatsz a Lélekpillangóról és az Integrál Városról.

Tavaszi, ingyenes Nyílt Nap az Integrál Akadémián 2012. március 9-én

Szeretettel várunk a Nyílt Napunkon, ahol megismerheted a képzés szerkezetét, az iskola hangulatát és minket.

IpsziLáng, az Integrál Találkozóhely - Január 27-én fellobban a tűz!

Részletek az INTA közösségének és integrálos érdeklődésű ismerőseinek rendszeres, szabad találkozó helyéről. Várunk szeretettel!

Újévi transzlégzés 2012. január 14-én!

Január 14-én, szombaton transzlégzés csoportot tartunk 9-15 óráig. Amennyiben érdekel, szeretettel meghívunk rá!

-->