Integrál Pszichológia Képzés  ›   Tanáraink

Tanáraink

Szathmári Botond

Szathmári Botond filozófus, kulturális antropológus, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola vallásbölcseleti tanára, orientalista, vallásfilozófus. 1957-ben született, egyetemi diplomáit a GATE-n, és az ELTE-n szerezte. 1982-től a Buddhista Misszió Kőrösi Csoma Sándor Buddhológiai Intézetben tanult. 1991 júliusában egy buddhista lelki gyakorlat keretében az Arja Maitreja Mandala rend kötelékében menedéket vett, amelyet 1998-ban Szakja Trizin lámánál meg is erősített. 1986 óta tanít különböző egyetemeken és középiskolákban.

1996-óta A Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára. Kutatási területei a filozófia tárgyköréből egyfelől a XIX. századi "irracionalista" filozófia (Kierkegaard és Nietzsche), másfelől Hamvas Béla bölcseleti munkássága. Az orientalisztika témakörében pedig Tibet prebuddhista kultúrája, a samanizmus és a buddhizmus érintkezésének történeti, antropológiai és bölcseleti vonatkozásai.
1970-ben a jógával, 1978-ban a shotokan karatéval ismerkedett meg, majd 1984-től 1997-ig Wado-ryu karatét gyakorolta, mely szakágban 10 évig segédedzőként is dolgozott. 1998-2000 között aikidózott, majd 2003 januárjától visszatért a karatéhoz (Zen-do), jelenleg második danos (JKI.) mester.

1982-ben felvették a Fiatal Művészek Klubja irodalmi szekciójába, ahol 1989-től a klub bezárásáig a képzőművészeti csoportban tevékenykedett. 1983 óta részt vesz a Cseresorozat Nemzetközi Filozofikussági Művészetelőreiskola munkájában. Ebből a csoportból 1987-ben megalakították a Titanic Társaságot, amely máig is aktívan működik. Ennek égisze alatt rendszeresen vesz részt csoportos kiállításokon, de több egyéni kiállítása is volt. A Titanic Társaság keretében 1988-ban hozta létre a Rituális Performance Színházat, amely különböző fesztiválokon több tucat előadást tartott.
1987-ben dr. Szilágyi Imrével megalapította a budapesti Hamvas Béla Kört, mely azóta is folyamatosan tartja a havi előadásait. 1994 végén belépett a Vallástudományi Társaságba. 1995-ben bekerült a Tibetet Segítő Társaságba, ahol egy évre rá vezetőségi taggá választották, itt azóta is tevékenykedik. A Társaság 1999-ben megnyitotta a Sambhala Tibet Központot. 1998-ban Tibetet Segítő Társaság keretein belül, részt vett a hazai buddhista zarándoklat hagyományának megteremtésében, amely azóta, minden évben Buddha születésének tiszteletére 108 km-t tesz meg egy sztúpához. A Magyar Filozófiai Társaság tagja. 1997-ben megalapította a Magyar Kulturális Antropológia társaságot.

1993 nyarán egy egyhónapos mongóliai expedícióban, 1998 nyarán pedig két hónapos terepmunkában vett részt Nyugat-Tibetben és Nepálban. 2000 nyarán Közép-Törökországban és Szíriában, majd 2004-ben Mongóliában és Kínában járt tanulmányúton.


Legfontosabb publikációi:

  • Szathmári Botond (szerk.): Gyémántnál keményebb - 100 éve született Hamvas Béla. 1997. Bp. Mont Kiadó
  • Darabos Pál - Szathmári Botond (szerk.): A nevezetes névtelen - 30 éve hunyt el Hamvas Béla. 1999. Bp. Osiris K.
  • Hoppál Mihály - Szathmári Botond - Takács András (szerk.): Sámánok és kultúrák 2006. Bp. Gondolat K.
  • László Ruth - Szathmári Botond (szerk.): Fényvaluta. 110 éve született Hamvas Béla 2007. Bp. Helikon K.
  • Kétely és nihilizmus. 2000. Bp. Lyukasóra, 4. szám
  • A buddhizmus. Rubicon 2000/10.
  • A halálélményről a XX. századi performance kapcsán. In: Pócs Éva (szerk.): Lélek, halál, túlvilág. 2001. Bp. Balassi K.
  • Hamvas hagyományfogalma mint a személyiség anabázisa. In: Miklóssy Endre (szerk.): Hamvas Béla 2002. Bp. Új Mandátum K.
  • A tibeti phön vallás. In: Csonka-Takács Eszter - Czövek Judit - Takács András (szerk.): Mir-susné-xum. Tanulmánykötet Hoppál Mihály tiszteletére I-II. 2002. Bp. Akadémiai K.
  • A hagyománytudat szerepe a XXI. században (Hamvas Béla nyomán). 2003. Polísz 70. szám április-május.
  • Oikosz és környezetszennyezés Tibetben. 2003. Ökotáj, 31-32. szám
  • Táltosok a XXI. század hajnalán. (kiegészített változat) In: Molnár Krisztina (szerk.): Az év esszéi 2004. 2004. Bp. Magyar Napló
  • A fák lelkisége. In: Győrffy Sándor (szerk.) Muravidék 10. Budapest 2007.
  • Hamvas Béla bölcseletének gyökérzete. Pro Philosophia Füzetek 52. 2007.